Posts

Koki

A kisebbik öcsém talán három éves volt, a nagyobbik 11, és talán 12. A Nápligetbe mentünk fényképeket készíteni a nagybátyámmal és apámmal. A ruháinkat külön erre az alkalomra az anyai nagyanyám varrta. Az esemény után pedig elmentünk a másik nagymamámhoz, aki a közlben lakott. Akkoriban még a Népliget teljesen békés hely volt, nem volt lepusztult, és nem voltak csövesek és drogosok, prostik. 1985 volt. Apám 37 éves lehetett. Ha én most, 53 évesen, visszagondolok, azt kell mondjam, hogy apám teljesen éretlen volt még, hihetetlenül fiatalon három gyereke is volt már, és közülük kettő már nagy. A kisebbik öcsémet imádtuk a nagyobbik öcsémmel. Állandóan gyömöszöltük, mint egy játékmackót. A szüleink mondták is, hogy legyünk szelídebbek vele. A parkban lőtt utolsó fénylépek egy kis medence vagy szökőkút mellett készültek. A nagybátyám azt mondta, hogy guggoljunk le a medence szélére, és nézzünk a kamerába. Az én kezemben, egy hosszú fűzfavessző volt, amit ide-oda mozgattam a vízben. A kise...

Rendőr bácsi

Régen, amikor a kisdobosokat avatták, meghívtak egy rendőrt, aki köszöntötte a gyerekeket. A legtöbb iskolában ez a rendőr, az egyik hatéves kisdiák apukja volt, aki büszkén ment be, hogy beszéljen a gyerekeknek. Legaálábbis ezt gondoltuk, ez volt a fáma. Amikor másodikos voltam, a nagyobbik öcsém elsős lett, és mivel kiválóan szavalt, őt jelölték ki, hogy adjon virágot a rendős bácsinak. Az a család, akinek a sarja beszélt, szintén büszke volt, és meg is vették a szép prros kardvirágot, celofánba csomagolták, és a poronty átadta a díszegyenruhát viselő redőrnek az iskola ajándékát. Úgy történt, hogy apámat felkérték, hogy legyen a rendőrbácsi. Nem örült neki. Anyám sem, mert meg kellett igazítani apám egyenruháját, ki kellett vasalni az ingjét, apámnak pedig gondosabban ki kellett boxolnia a cipőjét. Ráadásul a munkahelyéről is el kellett kéredzkednie, ahol nyilván nem voltak boldogak. Nem sokkal később megjött a hír, hogy éppen az öcsém nyerte el a megbízatást, és ő fog szavalni a re...

Nem ilyen voltam, de mégis ilyen

Image
 

Bicikli és sín

Talán 14 éves lehettem. Apámmal mentünk biciklizni. Apám ilyenkor mindig nagyon ideges volt, és tombolt. Mindenért megorrolt. Szovjet, nagyon béna biciklim volt, ami hamar tönkrement. Szintén szovjet pumpa volt hozzá, amivel nem volt elég erőm fújni. Ekkor apám azt mondta, hogy gyenge vagyok. - 14 éves vagy. A legszebb kor - próbálkozott. Nem érdekelt. De én imádtam bicajozni, ahogy manapság is. Napi több órát, mindenfelé, ha éppen nem a barátaimmal lógtam valamerre, vagy nem mentünk a kisebbik öcsémért óvodába. Apám használtan vett magának egy acélbiciklit, és azzal ment előttem. Nagyon régi volt, kopott és recsegős. Egy lejtőn mentünk lefelé, rázós macskaköveken. Előttünk kanyarodó villamos sínek. Fényesek, a fekete makadámok között. Nyár volt, apám fehér ingben. - Vigyázz, sín! - üvöltött apám. Fel akarta hívni a figyelmemet, hogy a biciklivel a sínben hatalmasat lehet esni. - Oké! - kiabáltam neki. Apám kerekét bekapta a sín, és óriásit esett. A feje hatalmasat csattant a köveken. ...

Porszívókábel

A bordásfalnál történt, a gyerekszobában. Nem nagyon emlékszem, hogy mi történt, vagy csináltam rosszul. Csak arra emlékszem, hogy apám tombolt. Talán harmadikos lehettem, még nem született meg a kisebbik öcsém. Apám lelökött a földre. Emlékszem, hogy a panelház betonpadlójába beütöttem a könyökömet. Arra is, hogy döngött. A porszívó ott volt apám keze ügyében. Fogta az elektromos kábelét, és a hátamon végigszántott vele. Rettenetesen fájt. Aztán még egyszer rám csapott. A kábel szürke volt, a porszívó narancssárga. Hurokban volt a kábel apám kezében, mint a hóhér kezében a kötél. Egy kis trikó volt rajtam. Égetett az ütés és csípett. Forró volt minden könnyem. Elmosódottan láttam, mintha víz alatt lennék. Úgy láttam a kis szobánkat, az ágyakat, a szekrényünket a pár játékunkkal, a fura lámpát a plafonon. Rücskös volt, kis piramis alakzatok dudorodtak rajta. Anyám azt mondta, hogy hurkák vannak a hátamon. Több is. Én nyilván nem láttam, de a karomon észrevettem. Anyám megmutatta a tükö...

A tetű

Kis elsős koromban az iskolában tetvesség kezdődött. Az osztályomban ketten lettünk tetvesek, egy olyan lány, aki roma volt, és állítólag örökbe fogadták, és én. A lányról mindenfélét pletykáltak. Hogy az igazi szülei néha felbukkannak, és hogy micsoda alakok. A kislány csak egy szép, lófarokba kötött hajú angyalka volt, ahogy emlékszem rá. A hajgumija csatja katicabogár alakú volt. Nem volt vele semmi bajom, viszont annyira sokat beszéltek róla, hogy egy kicsit féltem tőle, és a szüleitől is. Az iskolaköpenye fölött teljesen makulátlan, horgolt kardigánt hordott, vakítóan fehér, tiszta volt. Én voltam a másik tetves. Apám jött értem az iskolába. A gyerekek körbeálltak, és apám belenyúlt a hajamba, keresett egy serkét, kivette, és megmutatta a többieknek. - Nézzétek, az FG tetves, és ilyen egy tetű! A gyerekek elképedtek, és félve húzódtak arrébb, én meg elsúllyedtem a szégyenemben. Huszonéves koromban jött elő belőlem az a történet, amikor az a barátnőmnek meséltem apámról. Már akkor ...

A kilógatás

Volt egy nagydarab cigányfiú az osztályban, egy nagy focistának volt a rokona, aki a Kispest-Honvédban játszott. A srácra rászálltak a többiek, és folyamatosan verték. Persze páran nem vettünk részt a bunyókban, és magam sajnáltam is a gyereket, hgy ennyien bántják, de valahogy mégsem érdekelt annyira. Nem álltam ki érte. Volt egy kisebb fiú is, aki mindannyiunk közül a legtörpébb volt, a beceneve is testméreteire utalt. Ezt a gyereket mindenki szerette. Gyakran megesett, hogy felkaptuk, és csak úgy mulatságból, vittük ide-oda. Ő maga is élvezte a játékot. Kezdetben rúgkapálózott, de aztán feladta, és talán arra gondolt, hogy ő valójában olyan, mint egy ünnepelt hős, akit a vállukon visznek a hívei. Az egyik nap szintén felkaptuk, én magam is, de aztán nem fértem hozzá rendesen, és eltávolodtam pár lépéssel a többiektől. Ők meg, nem is lehet tudni, miért, úgy gondolták, hogy a kissrácot kilógatják az osztályterem ablakán. - Lógassuk ki! A kissrác tiltakozott, és pár lány az osztályból ...